címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. június 24. | hétfő
Iván napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Pedagógusköszöntés kitüntetések átadásával

Pedagógusköszöntés kitüntetések átadásával

A pedagógusnap alkalmából ebben az esztendőben is városi ünnepségen köszöntötték a több évtizedes váci pedagógusi munkát végzett színes diplomásokat. Az oktató-nevelő munka elismeréseként pedig kitüntetéseket is átadtak a város vezetői.

A Madách Imre Művelődési Központban megrendezett eseményen Diós Tamás zongorakísérete mellett Tornya Bruno, és Varga Lóránt (Váci Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola) előadása után Matkovich Ilona mondott köszönő/köszöntő beszédet. A polgármester ebben kiemelte, hogy mindenki életében voltak olyan pedagógusok – akár az óvodában, akár az iskolai tanulmányok során –, akik nélkül nem válhattunk volna azzá és olyan emberré, mint amilyenek lettünk. Hangsúlyozta: közös érdekünk, hogy a pedagógustársadalom tagjait, a mindnyájunkat önfeláldozó, lelkiismeretes munkával nevelő-oktató embereket tisztelet és megbecsülés övezze.

A folytatásban Szlávics Viktória (Váci Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola) szavalata következett, majd Matkovich Ilona polgármester, Inotay Gergely alpolgármester és Fehér Zsolt szakbizottsági elnök átnyújtotta a kitüntetetteknek a pedagógia munkájukért kiérdemelt díjakat.

„Váci Katedra” kitüntetésben részesült: Ájpli Mária óvodapedagógus (Sirály utcai óvoda), Pálinkó István pedagógus (Radnóti iskola) és Sinkáné Rácz Erzsébet nyugdíjas pedagógus (Király Endre iskola).

A „Vác Város Tehetséggondozásáért” járó kitüntetést ebben az esztendőben Kápolnai Jenő zeneiskolai pedagógus érdemelte ki.

„Vác Város Oktatását Segítő Munkáért” elismerést a Deákvári Óvodák dajkájának, Molnár Lászlónénak nyújtották át.

(A díjazottak méltatása mellékletünkben.)

A folytatásban a korábban a váci iskolákban tanító színes diplomás örökifjú pedagógusokat köszöntötte egy-egy virágcsokorral volt tanintézményük vezetője.

Tisztelettel emlékeztek meg Balogh Györgynéről, aki idén vehette volna át 70 éves jubilálása alkalmából rubin díszdiplomáját.

Rubin díszdiplomát vehetett át (70 éve diplomázott): Demjén Jánosné.

Vas díszdiplomások (65 év): Kovács Ferencné, Turza Vilmosné és Kovács Ferenc

Gyémánt díszdiplomás (60 év): Bucsánszky Jánosné, Józsa Kálmánné, Kliczkó Gyuláné (szül. Csonka Valéria), Peterdi Gergelyné, Soós Józsefné (szül. Tóth Magdolna), Süle Károlyné és Bucsánszky János

Arany díszdiplomások (50 év): Csernokné Nagybégányi Enid, Csulik Mihályné, Genzelmann Jánosné, Kovács Mária, Tomeg Lászlóné és Magyar János.

A pedagógia területén dolgozókat köszöntő városi ünnepség Jana Eszter (fuvola), Pászkai Letícia (hegedű) és Kiss Fruzsina Zoé (zongora) a Váci Bartók – Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek előadásával, majd állófogadással zárult, ahol Inotay Gergely alpolgármester köszönte meg pedagógusaink kitartó és magas színvonalú munkáját.

Feladó: Városháza

Fotó: Váci Hírnök

Csatolt dokumentumok:
pedagogusmeltatas.pdf

EU pályázatok