címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2025. május 11. | vasárnap
Ferenc napja
Vác

+17
°
C
Vác

Hírek

Keresés

 

Idén is várja a tanszeradományokat a Jószomszéd Hálózat

Idén is várja a tanszeradományokat a Jószomszéd Hálózat

Idén is tanszergyűjtéssel könnyítené meg a rászorulók iskolakezdését a Jószomszéd Hálózat. Az önkormányzat által a koronavírus járvány miatt létrehozott szervezet megmaradt tanszereket, tolltartókat, iskolatáskákat, tornazsákokat gyűjt. Szívesen látják az apróbb adományokat is, amikkel aztán meg tudják majd tölteni csomagokat.

A kezdeményezés koordinátora, Matz-Molnár Krisztina hangsúlyozta: nemcsak az általános iskolások, hanem a középiskolások részére is várják az adományokat.

„Olyan családokat támogatunk, akiket az elmúlt években ismertünk meg. Jól tudjuk, hogy nekik nagyjából mire van szüksége és hogy hány évesek a gyerekek. De nagyon sokszor az óvónőket is segítségül hívjuk, akik az újonnan iskolába menő gyerekeknek a címeit, elérhetőségeit adják meg” – mondta.

Matz-Molnár Kriszta arra kérte az adományozókat, hogy a felajánlott eszközök olyan állapotban legyenek, hogy azzal még örömet tudjanak okozni a diákoknak. Jelenleg a Tourinform irodában lehet leadni az adományokat vagy a Facebookon lehet a szervezőket felkeresni, akik gondoskodnak az átvétel módjáról.

Újdonság az idei évben, hogy a plakáttal jelzett boltokban szintén lehet csatlakozni a kezdeményezéshez.

„Aki esetleg szeretne bennünket segíteni miközben a saját gyermekének vásárol, – egy-két radírral, ceruzával, pici dolgokkal, amikkel meg tudjuk tölteni ezeket az iskolatáskákat – az ezeken a gyűjtőpontokon ezt megteheti.”

Augusztus végéig várják a szervezők a tanszereket, a lényeg, hogy iskolakezdésre nagyjából mindenkinek meglegyen mindene – fogalmazott Matz-Molnár Krisztina.

Feladó: ES tévé

EU pályázatok