címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. június 24. | hétfő
Iván napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Az Államalapítás ünnepe városunkban

Az Államalapítás ünnepe városunkban

Augusztus 20-án a Konstantin téri Szent István-szobornál a már hagyományos keretek között tartották meg az Államalapítás ünnepét városunkban. Az eseményen kitüntetések átadására is sor került.

A Himnusz közös eléneklése és Váczi Néptáncegyüttes előadása után ünnepi beszédében Matkovich Ilona Szent István történelmi szerepét és hazánk boldogulására irányuló intelmeit idézte fel, majd kiemelte: az ezek között szereplő irgalmasság, erő, becsület, igazság csak akkor szolgálhatja egy ország jólétét, ha a törvények és az erkölcs kéz a kézben járnak.

A polgármester beszédében kitért a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet által sújtott váciak támogatását szolgáló intézkedésekre. Hosszan sorolta továbbá azokat a fejlesztéseket, melyek az elmúlt négy évben élhetőbbé, komfortosabbá tették városunkat.

Matkovich Ilona végül utalt a negyven esztendős, de ma is fontos üzeneteket hordozó rockoperára, az István, a királyra. „Az elmúlt negyven év azt bizonyítja, hogy az István a király című rockopera mindig aktuális és összetartozást jelent. A jog uralmát, az erkölcsös hatalomgyakorlást, a szabadságot, az összefogást és a bizalmat egymás iránt. Ünnepeljük ennek tudatában az államalapítást és emlékezzünk így a magyar államot megalapító Szent István királyunkra!” – zárta ünnepi beszédét a városvezető.

Ezt követően Horváth István, a Magyar Állami Operaház szólistája énekelte el Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának „Hazám, hazám” című áriáját.
Az ünnepség folytatásaként Molnár Zsolt plébános szentelte meg az idei gabonatermésből készült új kenyeret, majd a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar előadásában csendült fel a Hunyadi László című operából a „Palotás”.

Az idei városi kitüntetéseket Matkovich Ilona polgármester kitüntetéseket adta át. Vác díszpolgára lett dr. Alt Gyula, a Váci Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat vezetője. Egyéni „Pro Urbe” kitüntetést ítéltek oda Szűcsné Zomborka Márta muzeológusnak és Németh András nemzetközi kézilabda mesteredzőnek, a Váci NKSE szakmai igazgatójának. Közösségi „Pro Urbe” kitüntetésben részesült a Tini Dance Team és a Váci Vízmű SE. A „Vác Város Egészségügyéért” elismerést idén dr. Bánhidi Péter háziorvos és dr. Bea Gyula Imre fogorvos vehette át.

(A kitüntetettek méltatása mellékletünkben olvasható.)

A díjak átvétele után dr. Alt Gyula mondta el gondolatait és köszönte meg szlovák nyelven majd magyarul az elismerést. Miután városunk vezetői, az egyházak, a pártok, a civil szervezetek, az intézmények képviselői és a váci polgárok elhelyezték a megemlékezés koszorúit, virágait államalapító Szent István királyunk Konstantin téri szobránál, a váci ünnepség a Szózat eléneklésével és a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium tisztelgésével zárult.

Képünkön balról jobbra: Tószegi Márton (Váci Vízmű SE), Tószegi Andor (Váci Vízmű SE), Szűcsné Zomborka Márta, Matkovich Ilona, Németh András, Steidl Anita (Tini Dance Team), dr. Bea Gyula Imre, dr. Bánhidi Péter, dr. Alt Gyula, Kiss Zsolt

Feladó: Városháza

Csatolt dokumentumok:
kituntetesmeltatasok.pdf

EU pályázatok