Hírek |
A nyári tanácskozási szünet után szeptember 20-án tartotta meg az éves munkarend szerinti soros tanácskozását Vác Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A több, mint félszáz napirendi téma megvitatását követő döntéshozatalok nyílt ülésen lezajlott része reggel nyolc órakor kezdődött és nem sokkal dél után folytatódott a zárt tanácskozáson megtárgyalt előterjesztésekkel.
Bevezetőjében Matkovich Ilona bejelentette az elnyert Városmarketing Gyémánt Díjakat és köszönetét fejezte ki a pályázó Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft munkatársainak. A környezetvédelmi akciókkal foglalkozó első két napirendi pont után a vármegyei rendőrséggel a helyi közbiztonsági feladatok hatékonyabb ellátása érdekében kötendő együttműködési megállapodás szövegét hagyták jóvá.
Az eddig a Váci Városfejlesztő Kft.-vel egységes szabályrendszerben tevékenykedő Váci Városimázs Kft. teljes üzletrésze visszakerülhet egy pályázat lebonyolítása után az önkormányzathoz – többségi voksolással elfogadták a pályázat tartalmát.
Eredményes féléves gazdálkodás
Az ülés két fontos napirendi témája is a gazdálkodásról szólt. Az első féléves beszámolóról és a költségvetés aktualizálásáról szintén megszavazott határozatokról hamarosan részletesen is beszámolunk.
Tarnai Richárd vármegyei főispán törvényességi felhívást juttatott el az önkormányzathoz. Ebben felszólította a váci döntéshozókat, hogy szüntessék meg azt a gyakorlatot, hogy a váci elhunytak esetében a halotthűtési díjak olcsóbbak, mint a városon kívülieknél.
Rendeletmódosítások – pályázatok
Két újabb rendeletmódosítás közül a kitüntetésekről szóló változtatása után nem kötelező a „Vác Város Építészeti Díj” évenkénti kiírása, illetve meghatározták a „Vác Város Kiváló Diákja” címre történő felterjesztési lehetőségek számát.
Vác pályázatot nyújt be a Görög templom tetőszerkezetének felújítására. (Mint arról korábban írtunk, e pályázat sikeréért kérte fel Rétvári Bence országgyűlési képviselőt legutóbbi megbeszélésükön Matkovich Ilona polgármester.)
Miután finanszírozási lehetőséget biztosított a testület a Városháza egyik szárnyán tapasztalható beázások megszüntetéséhez, illetve a Kőhíd lakóparkban elhelyezendő három menetdinamikai küszöb kialakítására, több szervezettel, intézménnyel, illetve személlyel is támogatási szerződést hagytak jóvá.
Ismét több ingatlanrendezési témában született döntés. Ezek közül a legjelentősebb, hogy a volt Forte, illetve a volt FICE területére ideiglenes változtatási tilalom lép életbe. Mint arról több országos média is hírt adott, az utóbbi esetében akár vendégmunkások elszállásolására is alkalmas épületet kíván tulajdonosa kialakítani.
Tiltakozás a magyarellenes intézkedések és az orosz agresszió miatt
Egyéni képviselői indítvány alapján és annak módosítása után a képviselők többségi szavazással a következő nyilatkozatot fogadták el: „Vác Város Önkormányzata tiltakozását fejezi ki a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola idei tanévnyitóján történt magyarellenes intézkedések miatt. Elítélünk minden olyan megnyilvánulást hazánkban és határainkon túl, mely magyar emberek jogfosztására irányul. Továbbá elítéljük az Ukrajna elleni orosz agressziót, az ukrán állampolgárok meggyilkolását, Magyarország ’56-os orosz megszállását, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc orosz tankönyvekben való történelemhamisító bemutatását.” A tiltakozás tartalmával csak az Összefogás frakció tagjai értettek egyet.
A nyílt ülés végén új képviselői kérdések következtek.
A zárt ülés döntései
A személyiségi jogok védelme miatt ezúttal is zárt ülésen tárgyaltak fellebbezési ügyekről. Szó volt a Közbeszerzési Munkacsoport és a Beszerzési Munkacsoport határozatairól. Meghatározták azokat a felterjesztési javaslatokat, amelyek a vármegyei elismerésekhez ad be városunk. Jutalmakat szavaztak meg továbbá az augusztus elején az M2-es úton történő elfogásban közreműködő három rendőr számára.
Az éves munkaterv szerint október 18-án tartja legközelebbi tanácskozását a képviselő-testület.
Feladó: Városháza