Hírek |
A naptári évkezdet immár harmadik hazai bajnokiját játszhatta vasárnap délután a hosszú hetek óta a bennmaradást jelentő vonal felett közvetlenül tanyázó harmadosztályú focicsapatunk. Az előző két vereség után most győzelemmel hagyta el a pályát csapatunk: Vác FC – Paks II. 2-1 (0-0).
A mintegy 200 jelenlévő nagy részét a „születésnapjukat ünneplő” hazai ultrák jelentették, akik látványos élőképpel tettek hitet kedvenceik mellett. Szükség is volt a váci játékosoknak a B-közép bizalmára, mivel a gyenge őszi produkciót már két tavaszi hazai meccsen sem sikerült feledtetni.
Most az első percekben aktív focival rukkolt ki csapatunk, majd fokozatosan átvette az irányítást a vendéggárda. A Vác pontrúgások után veszélyeztetett, két alkalommal is csak a kapufa mentette meg a paksiakat a kapott góltól. Az ellenfélnek is voltak lehetőségei – két ziccert is elrontottak –, de a szünetig nem született gól.
A második félidő szinte ugyanúgy indult, mint egy héttel korábban a monoriak elleni. A 48. percben előbb kimaradt egy hazai gólhelyzet, de a szögletből a hosszú oldalon Mertse Ábel senkitől sem zavartatva bólintott a hálóba, 1-0.
Ritmust váltott a Paks, de komolyabb helyzet nélkül. Sőt, egy kontrából Nagy Zoltán a rosszul kifutó vendégkapus mellett elhúzta a labdát és az üres kapuba gurított, 2-0. Kétgólos előny birtokában még jobban visszaálltak a váciak. A hazai térfélre korlátozódott a küzdelem és párszor csak a számunkra kedvezően pattogó labda akadályozta meg a szépítést. A 74. percben már az sem, mert egy jobboldali beadásnál elméláztak a védőink és egy gólra csökkent az előny, 2-1.
A hátralévő időben is a paksiaknál volt többet a labda. Egyre idegesebb harc folyt a pályán, a mieink igyekeztek ölni a folyamatos játékot.
Sikerrel, mert amíg a Monor ellen a véghajrában ez a taktika a balszerencsés vereséget jelentette, most egy kis szerencsével a győzelmet. A két döntetlenszagú bajnokiból egy-egy győzelem és vereség jött ki. Ez pedig így mégiscsak három és nem kétszer egy pont.
A győzelem azért is fontos volt, mert a meglepetésre Makón győztes Dabas-Gyón – amelyhez a következő fordulóban utazik a Csank-csapat – előtt (jobb gólkülönbséggel) továbbra is a már bennmaradó helyen áll csapatunk.
Feladó: Városháza