címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2023. február 9. | csütörtök
Abigél és Alex napja
+17
°
C

Hírek

Keresés

 

Kézilabda – Könnyedén jutott az EL csoportkörbe a váci együttes

Kézilabda – Könnyedén jutott az EL csoportkörbe a váci együttes

Az elvártaknak megfelelően kettős győzelemmel lépett túl a selejtezőn és jutott idén is az Európa-Liga (EL) csoportkörébe a váci női kézilabda csapat: Praktiker-Vác – LC Brühl 30-26 és 38-29.

Ellenfelünk feladta pályaválasztói jogát, így egymást követő két napon lejátszották a csapatok a csoportkörért vívott párharcukat. Melyből a váciak magabiztosan jöttek ki győztesen és jutottak a jövő év első két hónapjában lebonyolítandó csoportfázisba.

Szombat - első mérkőzés

Borzalmasan kezdett csapatunk, az első három hálózörgetés a vendégeké volt. Csak a 7. percben sikerült először váci gólnak tapsolni, igaz ezt követően újabb négy találattal sikerült a 10. percre 5-3-ra fordítani. A svájciak roppant egyszerű kézilabdát játszottak, folyamatosan a válogatott beállójukat keresték, míg átlövéseik rendre célt tévesztettek.

Sajnálatos, hogy a hazai akciókba is rengeteg hiba vegyült, így csak 1-2 találatnyi volt a váci fór. A fordulást követően valamelyest nőtt az előnyünk, mely a meccs kétharmadára féltucatnyi volt (22-16). Az ellenfél megpróbálkozott nagyon sok cserével és kapus nélkül támadni. Továbbra is bosszantó volt, hogy teljesen tehetetlenek voltak középső védőink a végül nyolc találatával az összecsapás legeredményeseként záró beállós, Tabea Schmid ellen.

Váci góldobók: Marincsák Nikolett 7; Kuczora Csenge 6(4); Schatzl Natalie 5, Ballai Borbála és Kovács Anikó 3-3; Ferenczy Fruzsina és Helembai Fanny 2-2; Bánfai Kíra és Kovalcsik Jázmin 1-1.

Vasárnap - visszavágó

A második összecsapást tehát négygólos előnnyel indíthatták a mieink. Ezúttal csupán 40 másodperc kellett az első váci gólhoz és egyébként is teljesen másképp indult a visszavágó az előző napi meccshez képest. Feltűnően jól védekeztek az első félidőben a mieink a beálló ellen.

A második félidőben már kevésbé figyeltünk a védőtaktikánkra. Néhány nagyon szép támadásbeli egyéni megoldás után időnként bosszantó hibák is előfordultak a védőfalunkban. A hajrában nagy gólpárbaj alakult ki és miközben minden benevezett játékosunk pályára léphetett, a kettős meccs legnagyobb különbségű váci előnyével zárult a visszavágó. Érdekessége volt ennek a 60 percnek, hogy a Praktiker-Vác legeredményesebb gólszerzői a Ballai-ikrek voltak.

Váci góldobók: Ballai Borbála 7(3), Ballai Anna 6; Kovács Anikó és Kurucz Csenge 5-5; Helembai Fanny 4; Marincsák Nikolett 3; Ferenczy Fruzsina, PálffyAnna és Schatzl Natalie 2-2; Kurucz Aida és Szécsi Alexandra 1-1.

Továbbjutott: Praktiker-Vác kettős győzelemmel (68-55).

Feladó: Városháza