címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2024. július 17. | szerda
Endre és Elek napja
Vác

+17
°
C
Vác
Järvenpää
-1
°
C

Hírek

Keresés

 

Vízilabda – Egy-egy gőzelem és vereség a bajnoki nyitányon

Vízilabda – Egy-egy gőzelem és vereség a bajnoki nyitányon

A harmadik vonalnak számító OB II-es pólóbajnokság alapszakaszának első dupla fordulójában egy szoros vereséget követően nagy különbségű győzelemmel javított a Váci Vízilabda SE.

Egerben rendezték a négyfordulós alapszakasz első játéknapját, melyen két-két alkalommal csobbantak a medencébe a csapatok. Az első összecsapást a váciak a gödöllői egyetem sportszakosztályait tömörítő MATE-GEAC-MSA (MGM) gárdájával vívta. Sajnos, a mieink rosszul kezdtek és két negyed után már 8-4-es hátrányban voltak. A folytatásban aztán már hiába felezték meg a különbséget, végül 12-10-es vereséget szenvedtek. Csapatunk legeredményesebb pólósa a váci találatok felét jegyző Kiss Ádám dr. volt.

Két mérkőzésnyi pihenő után aztán a csoport talán legszerényeb tudása együttese volt a mieink ellenfele. Érvényesült is a papírforma, hiszen végig nagy fölényben volt a VVSE – az utolsó negyedet például 8-0-ra nyerte – és 23-7-es sikert könyvelhetett el. Ezúttal is remekelt Kiss Ádám dr. és 7 találattal most is ő lett a házi gólkirály.

A második dupla fordulóra a tervek szerint október 14-én kerül sor.

Feladó: Városháza

EU pályázatok