![]() |
Hírek |
A három nyerhető – melyek közül kettőt sikerült valóban megnyerni – után három olyan bajnoki mérkőzés következik a váciak sorozatában, amely nem sok jóval kecsegtet. A mai elsőn érvényesült is a papírforma: Praktiker-Vác – Győri Audi ETO KC 22-38 (11-20).
A találkozó elején némi meglepetést keltett a mieink kezdőhetese, melynek jobbszárnyát Bánfai Kíra és Kovács Anikó alkotta. Gyors játékkal és párosával szerzett gólokkal indítottak a csapatok. Sok volt a gól, a vendégek feltűnően jól hozták helyzetbe a beállósukat és a jobbszélsőjüket. A mieink is iparkodtak, az első negyedórában csak 2-3 gól volt a hátrányuk.
Aztán letelt az általában sikeres váci első negyedóra és most is beütött a krach. Vendég időkérés után (8-10-es állásnál) több, mint egy tucat percnyi hazai gólszünetet volt kénytelen végigszenvedni a váci publikum. Eközben a kétgólos győri fórból a szünetig kilencgólos lett. Az első félidő negyedórás gólbontása idézte az eddigi bajnokikat: míg a hazai háló mindkét fél játékrészben tíz alkalommal rezdült, az első 15 perc 8 váci találatát a szünetig mindössze 3 követte.
A folytatás mindjárt meghozta a tízgólos különbséget és ettől kezdve egy sportszerű edzőmeccsé silányult a találkozó. Sok örömet nem lelhettünk a látottakban, gyakran hibáztak a mieink, a gyors kontrákból pedig sorra gyártották a vendégek a gólokat.
Aztán az ellenfél kicsit visszavett a koncentrálásból, örülhettünk Marincsák Nikolett zsinórban dobott három góljának, Csíkos Luca két szép átlövésének, Csire Fanni szemfüles találatának, majd a végén Bencsik Dorka és Molnár Korinna pályára lépésének.
Váci góldobók: Marincsák Nikolett 6; Kuczora Csenge 5 (1); Csíkos Luca, Ferenczy Fruzsina, Such Nelli és Tyiskov-Helembai Fanny 2-2; Ballai Anna, Csire Fanni és Kovács Anikó1-1.
A következő bajnoki szeptember 28-án csütörtökön lesz: 18 órakor a Mosonmagyaróvár vendégeként lép pályára csapatunk, élő királyi sporttelevíziós közvetítés kíséretében.
Feladó: Városháza