címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2025. május 11. | vasárnap
Ferenc napja
Vác

+17
°
C
Vác

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – A hajrában kinyílt a váci gólzsák

Labdarúgás – A hajrában kinyílt a váci gólzsák

Máris kiesési rangadón kellett pályára lépnie szombaton a vármegyei focibajnokság 8. fordulójában a váciaknak. A vesztett pontok tekintetében sereghajtó csapatunk a lejátszott meccsek alapján utolsó helyet elfoglaló riválisához utazott: Felsőpakony – Vác VLSE 2-4 (1-1).

Kovács Péter vezetőedző váci legénysége a gyengécske ellenfél mellett abban is bízhatott, hogy nem hazai pályán – ahol az eddigi négy bajnokiját egyaránt elbukta a csapat –, hanem idegenben kellett játszania. Váctól távol ugyanis az eddigi három fellépése egy-egy győzelmet, döntetlent és vereséget hozott.

A mostani összecsapás hasonlóan ijesztő kezdést hozott a mieinknek, mint az egy héttel korábbi: már megint a 3. percben kaptunk egy gólt. Így aztán ismét lehetett futni az eredmény után, azaz, kénytelen volt aktív támadójátékot felvenni a váci gárda. Ez meg is történt, és sikeres is volt, hiszen a 28. percben Huber Tamás kiegyenlített. A szünetre tehát egyenlő állással mentek a csapatok.

A fordulást követően 9 perc elteltével újra a váci hálóban táncolt a labda – úgy tűnik, a mieink számára a játékrészek eleje az igazán kritikus védőmunkában. Lehetett tehát most is támadni, és a Kovács-gárda dicséretére legyen mondva, ezúttal ez a vártnál is sikeresebb volt.

Igaz, jó 20 percig őrizte előnyét a pakonyi legénység, ám a hajrára – hét teljes és még háromnegyed meccs után – végre kinyílt a váci gólgyár. Az újabb egalizálás Török Noel nevéhez fűződik a 73. percben, majd hat percre rá HuberTamás második találatával már a mieinknél volt az előny.

A vendéglátókon volt a sor, hogy most ők hajtsanak a pontmentésért. Ám kiállítás miatt megfogyatkoztak és az utolsó percekben a kinyíló védelmük mellett Rusvay Balázs gólja végképp döntött.

Tehát ismét idegenben szerzett fontos pontokat csapatunk, mellyel az érdekes mérlegük úgy áll, hogy a négy hazai találkozó ponttalansága mellett ugyanennyi utazásból 7 pontot is begyűjtött a gárda. Az sem mindennapi, hogy a korábbi 7 bajnokin összesen 5 gólra volt képes a Vác, míg most – igaz, a sereghajtó ellen - négyet is szerzett.

Átlépve az őszi bajnoki szezon második felébe, a VVLSE az eddigi 8 mérkőzésén 7 pontot gyűjtött, amivel jelenleg a 13. helyen áll.
Legközelebb október 7-én szombaton délután háromtól lépnek a mieink pályára, amikor a Perbál csapatát fogadják.

Feladó: Városháza

EU pályázatok