![]() |
Hírek |
Szombaton immár sorozatban a hatodik bajnokiját vívta meg győzelemmel a negyedosztályú focibajnokságban együttesünk: Vác VLSE– Dunavarsány 3-0 (0-0).
A váci stadionban két, immár a középmezőnyben tanyázó gárda találkozott, és a pályán történtek számát tekintve két teljesen különböző félidőt vívott. Az első játékrészben taktikus, óvatos és a középpályára korlátozódó küzdelmet vívtak a felek. Ezt csupán egy-egy varsányi sárgalap és csere színesítette. Nem csoda, hogy a pihenőre gólnélküli állással vonultak a csapatok.
Hogy aztán a fordulás után egy kimondottan élvezetes, eseménydús és váci gólokat hozó félidő következzék.
A találkozó játékidének első órája után pörögtek fel az események igazán, amikor Nagy Zoltán Gergő találatával Kovács Péter vezetőedző váci legénysége megszerezte a vezetést. Ezt aztán két percre rá Kakuk Erik meg is duplázta. Ezután természetesen a vendégek is nagyobb gondot fordítottak a támadásra, miközben egyre keményebben próbálták útját állni a mieink akcióinak.
A hajrában mindkét tréner cserékkel frissítette csapatát és a kitámadó ellenféllel szemben a 85. percben a pár perce csereként beállt Varga Bence a hazaiak harmadik gólját is megszerezte.
Az újabb sikerrel megerősítette a 10. helyét a tabellán a Vác és minden bizonnyal a pontvadászatot a mezőny első kétharmadában zárja majd. Az elmúlt féltucat bajnokit a váciak mind megnyerték, 15 szerzett góllal szemben mindössze hármat kaptak, azaz az átlag gólkülönbségük 2,5-0,5.
A szurkoló ilyenkor gondolkodik el: vajon mi lett volna, ha a klub háza táján előbb sikerül rendet csinálni…
A mieink számára a kétarcú bajnokság május 20-án szombaton a 17 órakor kezdődő nagykátai összecsapással zárul.
Feladó: Városháza