![]() |
Hírek |
Az éves munkatervnek megfelelően – előkészítve a november 15-i képviselő-testületi ülést – ma tartotta meg ülését a váci önkormányzat Pénzügyi-Ügyrendi Bizottsága.
A délutáni ülésén ezúttal is napirenden szerepelt a likviditási jelentés, továbbá a Váci Városfejlesztő Kft. és a Kft-vel egységes szabályrendszer alapján működő gazdasági társaságok havi beszámolója – ezeket átruházott hatáskörben elfogadta a grémium.
A Váci Városfejlesztő Kft. anyagában szerepel, hogy a céghez a rendszer kialakítása óta közel 16,8 ezer hibajelzés érkezett. Ezek közül jelenleg elintézetlen 239 darab hibajegy. Kiderült az is, hogy szeptemberben kereken 200 problémát sikerült orvosolni a szakembereknek. Az év kilencedik hónapjának végén a cég felé 268 ügyben összesen közel 147 millió forint tartozást halmoztak fel az ügyfelek. Ugyanakkor valamelyest csökkent a Váci Távhő Kft.-nek ki nem fizetett számlaösszeg nagysága: ez az augusztusi 82 millióval szemben „csak” 79,5 millió forint.
Egy másik döntés szerint – az energiaköltségek nagymértékű emelkedése, az Európában példátlanul nagy infláció és a bizonytalanul központi kompenzáció miatt – január 1-től egységesen az eddigi árak ötödével emelkednek az uszodai díjtáblázat tételei.
Feladó: Városháza