címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2025. május 11. | vasárnap
Ferenc napja
Vác

+17
°
C
Vác

Hírek

Keresés

 

Labdarúgás – Most is pont nélkül a hazai pályán

Labdarúgás – Most is pont nélkül a hazai pályán

A naptári esztendő utolsó hazai bajnokiján a vesztett pontok tekintetében a csoport legjobbjának számító rivális is elvitte mindhárom pontot a hazai környezetben sorozatban betliző csapatunktól: Vác VLSE – Dunaharaszti 0-1 (0-1).

Kovács Péter együttesének őszi zárása érdekes lesz, hiszen egy hét alatt három bajnokin kell pályára lépnie és minden alkalommal egy „Duna-csapat" lesz az ellenfél. A szombati két együttes abban hasonlított egymásra, hogy az elmúlt hétvégi mérkőzése mindkettőnek elmaradt.

A tabella szerint is nyilvánvalóan esélyesebb vendégek az esős időben, minimális érdeklődés mellett lejátszott találkozón végig fölényben futballoztak. A mieink a nagyobb tudást lelkesedéssel és szervezett védekezéssel igyekeztek kiegyensúlyozni - ám teljesen passzív, kapura veszélytelen játékuk csak vereséghez vezethetett.

A csúszós füvön nem alakult ki élvezetes játék, a mezőnybeli nagy küzdelem és sok hiba jellemezte a vendégek részéről "takarékos" 90 percet.

Amelyet sajnos most is vesztesen fejezett be csapatunk, mivel az egyetlen gólt egy szép lövéssel a 41. percben a vendégek érték el.

Két meccsel a bajnokság első felének zárása előtt a mieink 12 ponttal mindössze két együttest előznek meg 16 csapatos mezőnyben. Szerdán a tervek szerint este hattól pótolják Taksonyban a Dunavarsány elleni találkozót, majd csapatunk szombaton 13 órától Dunakeszin lép pályára.

Feladó: Városháza

EU pályázatok