címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2025. május 11. | vasárnap
Ferenc napja
Vác

+17
°
C
Vác

Hírek

Keresés

 

Vác nagy adófizetőivel beszélgettek városunk vezetői

Vác nagy adófizetőivel beszélgettek városunk vezetői

Ismét vendégül látta az önkormányzat a város nagy adófizetőit, hogy fehér asztal mellett beszélgessenek a 2023-as év történéseiről, a jövő évi tervekről.

A megjelent vendégeket Matkovich Ilona köszöntötte. Bevezetőjében a polgármester az idei beruházásokról, fejlesztésekről beszélt. Elmondta: több játszóteret, útszakaszt és járdát sikerült felújítaniuk ebben az évben. Emellett pedig sok nehézség ellenére is sikerült befejezniük a Bauer utcai bölcsődét, amely több mint félszáz kisgyermeknek biztosít majd ellátást Deákváron.

Matkovich Ilona köszönetet mondott a város nagy adófizető cégeinek, akik nélkül ezek a fejlesztések nem valósulhattak volna meg. Csak akkor van eredmény, ha van kapcsolat – hangsúlyozta a városvezető.

Feladó: Városháza

Fotó: Váci Hírnök

EU pályázatok