címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2025. május 11. | vasárnap
Ferenc napja
Vác

+17
°
C
Vác

Hírek

Keresés

 

Szombaton megnyílt a karácsonyi vásár és a csúszkapálya

Szombaton megnyílt a karácsonyi vásár és a csúszkapálya

Szombaton délelőtt nyílt meg Vác főterén a karácsonyi vásár, mely számos koncert és program mellett idén még egy attrakcióval, egy csúszkapályával is várja a látogatókat.

Városunk polgármestere, Matkovich Ilona szombaton a helyszínen arról beszélt, hogy az új évbe hajló rendezvénysorozat idei újdonsága a főterünk igazán patinás környezetébe illesztett csúszka koripálya, amely reményeik szerint nagy népszerűségnek örvend majd.

„A város apraja-nagyját és az idelátogató turistákat ismét egy népi játszótérrel, karácsonyi díszbe öltöztetett kisvonattal, óriás karácsonyfával és természetesen forralt borral, téli finomságokkal, a Madách Imre Művelődési Központ jóvoltából pedig színes programokkal várjuk” – invitált a városvezető.

A polgármester arról is szólt, hogy több százan töltötték ki a kérdőívüket a műanyagalapú koripályával kapcsolatban. A válaszadók többsége igennel voksolt a kérdésre, és nagyrészük a Konstantin kertet is jó helyszínnek találta. Többen is felvetették, hogy hangulatosabbá, élettel telibbé teszi a pálya a főteret.

Matkovich Ilona arra is felhívta a figyelmet, hogy idén is gondolnak a nehéz sorsú váciakra. A Jószomszéd Hálózattal és a családsegítővel közösen ebben az évben is megajándékozzák a legrászorultabbakat.

A csúszkapálya január 31-ig várja a mozogni vágyókat. Nemcsak a használat, hanem a korcsolya bérlése és élezése is ingyenes, erről már Loksa Levente, a Dunakanyar Rendezvényiroda – amely az üzemeltetésért és a gasztronómiáért felelnek a rendezvény keretében – tulajdonosa beszélt.

Az Adventus Domini program minden hétvégére tartogat meglepetést, majd egy fergeteges főtéri szilveszterrel zárul le. A részletes programot itt találják meg:
ADVENT

Feladó: Városháza

EU pályázatok