![]() |
Hírek |
A váci önkormányzat támogatásával az idei húsvéti ünnepek előtt is megszervezik az Adj egy napot a Ligetnek elnevezésű tavaszi takarítást. A szervezők tájékoztatása szerint március 31-én, pénteken az iskolásokat, április 1-én szombaton a civilszervezeteket, váci polgárokat várják. A találkozó mindkét napon 9 órakor a Hétkápolna templom bejáratánál lesz.
Feladó: Városháza
A március 22-én megtartott képviselő-testületi ülésen – vita és „nem” szavazat nélkül – módosították a parkolás szabályozásáról és a várakozóhelyek igénybevételének rendjéről szóló helyi szabályozást.
Feladó: Városháza
Mint már a testületi beszámolóban megemlítettük, az önkormányzat tulajdonosként hozzájárult, hogy Vác Város Sportcsarnokában bővüljön az ülőhelyek száma.
Feladó: Városháza
Mint általában minden évben, a jó idő beköszöntével idén is egyre több, a közlekedést veszélyeztető, városképet rontó használaton kívüli, kidobott bútor jelenik meg a közterületeken. Pedig a városát szerető lokálpatrióta váci polgárok számára a selejtezésnek sokkal kulturáltabb módja is rendelkezésre áll.
Feladó: Városháza
Csatolt dokumentumok:
lomtalanitasuj.pdf
A közüzemi díjak nagymértékű emelkedése és az örök emléksírok, díszsírhelyek adományozási szabályainak aktualizálása miatt a képviselő-testület – vita és „nem” szavazat nélkül – módosította a köztemetőről és a temetkezési rendről szóló 2014-es rendeleté
Feladó: Városháza
Csatolt dokumentumok:
temetkezes.pdf
Negyvenet meghaladó napirendi pontot tárgyalt meg és hozott ezekben döntéseket a váci képviselőtestület a március 22-én megtartott éves munkarend szerinti ülésén. Ezúttal több rendeletmódosításra is sor került.
Feladó: Városháza
Fotó: Váci Hírnök
Egy tavaly decemberi törvénymódosítás értelmében ingyenesen egyházi tulajdonba kerülhet a szérűskerti kereskedelmi iskola minden ingatlana és vele együtt a köznevelési célra használt ingósága is. Mivel az épület egy helyrajzi számon szerepel a Váci Madách Imre Gimnáziummal, továbbá az önkormányzat által üzleti alapon kiadott épülettel, az egyház ezeket is a tulajdonába szeretné kapni.
Feladó: Városháza
Fotó: Váci Hírnök
A Váci Tavaszi Fesztivál keretében a Váci Ruszin Nemzetiségi önkormányzat és a Váci Margaréta Kávéház kiállítást szervez Manajlo Prihogyko Viktória alkotásaiból.
Feladó: Városháza
A korábbi – kormánypárti – önkormányzati ciklusban kerültek megépítésre az állami tulajdonból a váci önkormányzathoz került Galcsek utcai volt kommendánsi épület alsó szintjén lakások. Ám ezek gáz- és árammérői nem megfelelően lettek kialakítva. Az ennek okán a mostani rezsiválság miatt kialakult problémát orvosolja a jelenlegi városvezetés.
Feladó: Városháza
A Váci Városfejlesztő Kft. a weboldalán közzétette az elmúlt héten elvégzett munkájának összefoglalóját.
Feladó: Városháza