címer
VÁC A DUNAKANYAR KAPUJA
2022. július 6. | szerda
Csaba napja
+17
°
C

VÁC

Várostörténet

Vác városának bemutatófilmje

Váci 3D panoráma túra

Vác Mátyás korában
Vác Mátyás korában

Vácot a XI. századtól említik írott források, városunkat tehát közel ezer évesnek tekinthetjük. A környék a kedvezõ természeti adottságok miatt természetesen már több évezrede folyamatosan lakott hely. A Duna kanyarulatában, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál kezdetektõl minden adott az emberi élet alapvetõ szükségletei biztosítására. A dombság, az erdõ, a folyam jó lehetõség a táplálékszerzéshez, a biztonságos lakóhelyek kialakításához, a kereskedelemnek jó háttér a vízi szállítás, a dunai átkelés lehetõsége, az útvonalak találkozása.

A magyarok Kárpát-medencébe érkezését, a honfoglalást (896) követõen kialakult település a korai püspöki székhelyek sorába tartozik, elsõ királyunk, Szent István megkezdte a váci püspökség szervezését. Az alapítólevél sajnos nem maradt fenn, így az elsõ írásos említés 1074-bõl származik, mikor az alsó-szászországi Yburg város évkönyve Watzenburg néven szól a városról. 1075-bõl való a Garamszentbenedeki Apátság alapítólevele, ebben Wac civitas néven szerepel. A város nevének eredetérõl számtalan teória keletkezett, nincs egyetértés ebben a kérdésben. Ma a nyelvészek legtöbbje személynévbõl származó helynévnek tartja a Vác nevet. A Bécsi Képes Krónikában leírt legenda szerint 1074-ben, amikor a közelben vívott, a magyar trónöröklési rendet meghatározó csata elõtt Géza és László herceg itt járt, a területet erdõség borította, melyben egy Vác nevezetû remete élt, s róla kapta volna a város a nevét. Más elmélet szerint magyar törzsi névbõl (Vath) származik a név, de felmerült a "vác" szó, mint fontosabb települést, központot jelentõ szláv eredetû kifejezés is.

A város életében a kezdetektõl máig meghatározó az egyházi központ szerep. A mindenkori püspök egyben a település földesura is volt, ami erõs befolyást biztosított számára a városi szabályozásra, a helyi jogalkotásra. A püspöki központ, a fõpapi udvartartás jelenléte a város építészetének, kézmûiparának, intézményeinek fejlõdésére, a kultúrára volt nagy hatással.

Géza és László herceg látomása
Géza és László herceg látomása

A város középkori magja a váci vár, a belváros déli részén, egy kiemelkedõ vízparti részen épült erõdítmény. Géza király a gyõzelmes csatát megelõzõ fogadalma beváltásaként építtette ide a Szûz Mária tiszteletére szentelt székesegyházat, õt abban is temették el 1077-ben. Vácot az országon belül elfoglalt központi fekvése, jelentõsége miatt a hadi események mindig érintették, rombolták. A mongol tatárok hadjárata 1241 tavaszán érte el a várost, a támadók felgyújtották, elpusztították a vártemplomot és a környezõ püspöki központ épületeit az oda menekült lakossággal együtt. A tatárok kivonulását követõen az ország szervezett újjáépítésérõl éppen Vácott tanácskozott IV. Béla király a fõuraival. Ennek eredményeként érkeztek elõször nagyobb számban telepesek ide a túlnépesedett nyugati területekrõl, fõként dél-német vidékrõl. A mai fõtér környékén települtek le, itt építették fel saját hagyományaik szerint a Szent Mihály tiszteletére szentelt plébániatemplomot, intézményeiket, lakóházaikat.

A XIV-XV.század békét, felemelkedést, virágzást hozott a város életében. Nagyhírû humanista püspöke, Báthori Miklós, reneszánsz pompával, - s a király rokona lévén - a legrangosabb kézmûves mûhelyek termékeinek felhasználásával alakította ki váci székhelyét. A korszak magyar városainak rangsorában közvetlenül a királyi városok után Vác következett. Ennek az idõszaknak a török hódítás és a közel másfél százados uralom vetett véget. A vár és a dunai átkelõ birtoklása érdekében a hadakozó felek sokszor ostromolták a várost, ez idõ alatt a vár több mint negyven alkalommal cserélt gazdát.
A török fennhatóság alól Vác 1686-ban szabadult fel végleg, ekkorra épületállománya teljesen romokban hevert, állandó lakossága nem volt, földjei parlagon. Az újjáépítõ munkát azonnal megkezdték, de hadi események (Rákóczi szabadságharc), valamint természeti katasztrófák évtizedekig hátráltatták azt. Az 1731-es tûzvészt követõen - melyben az akkor 229 belvárosi házból 198 leégett - kezdõdtek meg a nagy püspöki építkezések. A XVIII. század második felére, az 1770-es évekre alakult ki a zömmel középkori alapokra épített barokk város.

Vác látképe hadigályákkal, 17. sz.
Vác látképe hadigályákkal, 17. sz.

A város újranépesülése részben a püspökök szervezett telepítõ munkájának, részben spontán beköltözéseknek köszönhetõ. Az újjáépítést és a gazdaság talpra állítását célul kitûzõ püspök-földesurak különbözõ kedvezményekkel - ingyenes házhely, építõanyag, adókedvezmények - igyekeztek idecsalogatni a kizárólag katolikus telepeseket. A betelepülõk zöme - a visszatelepülõ magyarok mellett - német nyelvterületrõl érkezett, de csehek, morvák, szlovákok, szerbek, horvátok, sõt franciák és olaszok is jöttek. Ez a heterogén eredetû lakosság a XVIII. század végére vált öntudatos váci polgárrá. Fejlõdésnek indult a mezõgazdaság - különösen a szõlõtermesztés - és a kézmûvesipar is.
A korra jellemzõ vallási békétlenség a városszerkezet alakulására is hatással volt. A török idõk alatt protestáns hitre áttért lakosságot igyekeztek visszatéríteni a katolikus vallásra. A püspöki székvárosban 1712-ben Kollonich püspök megtiltotta a nem katolikusok szabad vallásgyakorlását. A reformátusok ezért a várostól északra fekvõ területre költöztek, ahol Kisvác néven jobbágyfalut alapítottak, ami külön élt és mûködött 1769-ig.

Vác látképe 1770-ben
Vác látképe 1770-ben

Sajátos újabb kettõsség a korabeli város felosztása a Püspökség és a Káptalan birtokjoga szerint. Megegyezés alapján a Káptalan - mint önálló testület - Vác földesúri jövedelmeinek 1/8 részét kapta volna, de perre került sor, mivel a püspöki uradalom nem fizette ezeket a jövedelmeket. A per a város tényleges felosztásával fejezõdött be, a Káptalan az elmaradt összeg fejében megkapta a város és határa 1/8-ad részét. Ettõl kezdve Káptalan-Vác külön közigazgatási egységet alkotott, külön tanáccsal, pecséttel, önálló céhszervezetekkel. Vác ikerváros lett, s a két mezõváros - Káptalan-Vác és Püspök-Vác - csak a közös ügyeket tárgyalva alkotott közös bizottságot.

A XVIII. század püspökei között számos nagyformátumú, mûvelt, igényes fõpap fordított kiemelt figyelmet a városrendezés és az intézményfejlesztés ügyének, noha többségük az osztrák uralkodói ház szándékából eredõen nem magyar származású volt. Althann Mihály Frigyes, majd unokaöccse, Althann Károly, Eszterházi Károly és Migazzi Kristóf kiemelten sokat tettek a mai városkép kialakulásáért.
A század második harmadában a városkapun kívül épült fel a "Vörösház", az uradalom gazdasági épülete, mely nevét a Nápolyból érkezett építõk által használt vörös színérõl kapta. Ekkor kezdték meg a mai városháza építését is. Az 1740-41-ben pusztító pestis után - a további járványok elkerülése végett - emelték a Szentháromság oszlopot, és az akkor még a város határában álló, a pestises temetõ melletti Szent Rókus kápolnát. 1745-ben szentelték fel a piaristák templomát, 1755-re készült el a domonkos rend temploma, melyet a váciak a "Fehérek templomá"-nak neveznek. Eszterházy Károly püspök lebontatta a fõtéren álló Szent Mihály templomot, kialakítva a tér mai formáját, s megkezdte a jelenlegi székesegyház építését. 1759-ben készült el a Gombás patakon átívelõ barokk "Kõszentes híd".

Migazzi Kristóf püspök
Migazzi Kristóf püspök
Althann Mihály püspök
Althann Mihály püspök

A püspöki székváros virágkorát Migazzi Kristóf püspöksége idején (1756 - 57 és 1762 - 1786) élte. A város legjelentõsebb mûemlék épülete a klasszicista elemekkel kevert késõ barokk stílusú Székesegyház, amely 1761 - 1777 között épült fel. 1764-ben a királynõt, Mária Teréziát látta vendégül a püspök és a város. Fél év alatt készült el az országosan is egyedülálló mûemlékünk a Diadalív (a váci köznyelvben Kõkapu), s az uralkodó érkezésére fejezték be a városháza építését is. Az elpusztult vár helyén 1766-ra fejezõdött be a ferencesek templomának építése, és 1772-ben készült el a Székesegyházzal szemben a püspöki palota épülete.

A XIX. század az iparosodás idõszaka, a század végére a fejlett váci céhes ipar átalakul, a mûhelyekbõl kisüzemek, gyárak fejlõdnek. 1846-ban megnyílt a Pestrõl Vácra vezetõ elsõ magyar vasútvonal. A fejlõdés ezen állomása nemcsak jót hozott, a város kereskedelemben betöltött szerepe erõsen csökkent a könnyebben elérhetõ fõvárosi piac révén. A vasút ugyanakkor segítette a munkához jutást a korábban fõként a szõlõ- és bortermelésbõl élõ városlakók ezreinek, akik a filoxéravész következtében kipusztult ültetvények miatt kenyér nélkül maradtak. 1848-49 az ország függetlensége érdekében indított forradalom és szabadságharc idõszaka. Két nagy csatája zajlott városunkban, ezekre emlékeztet az országban elsõként állított emlékoszlop a város déli kapujánál, híres búcsújáró kegyhelyünk, a Hétkápolna közelében.

1849. július 17-i váci csata
1849. július 17-i váci csata

Az osztrák-magyar kiegyezést követõen rövid, de intenzív fejlõdést biztosító békés idõszak következett a városra. Fejlõdõ ipar, pezsgõ kulturális- és közélet, számos öntevékeny egylet, sportkör, sok társadalmi esemény, virágzó helyi sajtó jellemezte a várost a XIX-XX. század fordulóján. A Dunakanyar, a Deákvárnak nevezett új városrész tervszerû parcellázása sokakat vonzott hosszabb-rövidebb tartózkodásra, letelepedésre városunkba. Hírességek, mûvészek, tudósok sora kötõdött Váchoz, alkotásaikban városunk múltja, hangulata, kultúrája is kifejezõdik.

Körmenet a Március 15. téren
Körmenet a Március 15. téren

A XX. század két világégése, ezek következménye is nyomot hagyott természetesen Vácon. Áldozatok, jogfosztottak, hadirokkantak, árvák, menekült és kitelepített családok, megszállás, fizikai és lelki tiprás, megnyomorítás. A háborút követõ társadalmi váltással, az államosítással az 1950-es évekre alapvetõen megváltoztak a tulajdonviszonyok a gazdaságban. Változott az intézményfenntartók köre az oktatásban, a kultúrában. Megszûntették az egyesületeket, s az egyházi intézményrendszert az állam drasztikusan megcsonkította. Ebben az idõben nagyot fordult a világ. Állami tulajdonú nagyüzemek mûködtek a városban, a felduzzadó lakosság befogadására lakótelepek épültek, az alapvetõ és kényszerû életmódváltásból eredõen a város társadalmi élete is átalakult. A kultúra terén a mûvészeti oktatás, a közgyûjtemények léte, a mûvelõdési ház és az üzemek népmûvelõ tevékenysége mentette át a hagyományokat, hozott létre újabb közösségeket, eredményeket.

A magyarországi rendszerváltással Vác élete újabb fordulóponthoz érkezett. A nagyipar felszámolásával a munkahelyek jelentõs hányada megszûnt, ugyanakkor a város új lehetõségekhez jutott, a gazdasági élet átstrukturálódott. Az oktatás terén újra intézményfenntartóként jelent meg városunkban is az egyház, gazdagítva az egyébként is jelentõs iskolahálózatot. Felsõfokú oktatási intézményként a Gábor Dénes Fõiskola kihelyezett tagozata és a Teológiai Fõiskola mellett az Apor Vilmos Katolikus Fõiskola is városunkban folytatja mûködését. Vác ma dinamikusan fejlõdõ kisváros, fejlett intézményhálózattal, aktív közélettel, látványosan megújuló történelmi épületállománnyal, jelentõs ipari létesítményekkel. Barokk fõtere, kiépített Duna-partja, mûemlékei és múzeumai vonzó turisztikai és idegenforgalmi célponttá teszik. A város a vízi és a kerékpáros turizmus potenciális fellegvára.